fbpx
Oldal kiválasztása

 

„Kérjük és hálásan köszönjük Istenünk, hogy engesztelő áldozatunk következtében segíted vezetőink és mindannyiunk tisztánlátását. Segítesz, hogy felismerjük mi a helyes, és bátorságot, erőt adsz a megtételéhez! Segíted a helyes út megtalálását és a kitartó, következetes, bátor cselekedeteinket, amellyel végig megyünk rajta! Add, hogy NE tudjanak minket félrevezetni, akik nem a Te utadat járják! Köszönjük a nemzet ébredését, az egyéni és a közösségi felelősségvállalást, amelynek következtében utódainkra egy olyan élhető MAGYARORSZÁGOT hagyunk, amire egész Európa büszke lehet!

Legyen Uram a Te akaratod szerint!”

 

“Köszönöm, hogy állandó kapcsolatban lehetek Veled Istenem, az örök fény forrásával.
Végtelenül hálás vagyok az életemért és mindenért!
Az életemben MINDEN JÓ könnyedén és ragyogva árad hozzám minden irányból!
Istenem hálásak vagyunk, hogy segítettél megtapasztalni, milyen csodálatos ERŐtérben vagyunk, amikor közösen EGYütt, EGY irányba, feléd haladunk.

Mi földlakók, egy egész bolygót, a földet készülünk visszaemelni a csillagok Isteni sorába. Hálásan köszönjük ezt a csodálatos feladatot!
Megértettük, hogy leginkább egyéni életünk rendbetételével járulunk hozzá ehhez a csodához. Azok az emberek fogják ezt a bolygót a fénybe emelni, akik elég bátrak! AKIK az önismereti úton a mélyből a fénybe EMELIK MAGUKAT ÉS KÖRNYEZETÜKET. AKIK képesek és bátrak a saját útjukra lépni!

Hálásan köszönjük hozzánk való jóságodat és szeretetedet.
Kérem és elfogadom az Isteni Kegyelmet!
ISTENEM Legyen a Te akaratod szerint! Áldásoddal ez így van!”

 

 Ima és böjt Magyarország feltámadásáért! 

Dobogókő, 2022 március 27. vasárnap 10 óra, találkozó a Zsindelyesnél

 

Gyere Te is! Várunk szeretettel!   

Dobogókő, 2022 március 27. vasárnap 10 óra, találkozó a Zsindelyesnél

 

Szerednyei Béla színművész ötlete alapján Ima és böjti SZERT tartunk Dobogókőn a tavaszi keresztény böjt ideje alatt 2022. március 27. vasárnap 10 órai kezdettel.

ELSŐ ÁLLOMÁS, SZER – Mária kegyhely 

MÁSODIK ÁLLOMÁS – Boldogasszony forrás

HARMADIK ÁLLOMÁS – Ferenczy-szikla

Összegyűlünk a Zsindeyesnél és együtt elsétálunk a Mária kegyhelyre. Itt imát mondunk és egy böjti cselekedetet ajánlunk fel Országunk felemelkedéséért. A SZER után túra keretében meglátogatjuk a Ferenczi sziklát és megmártózunk az ottani energiákban. Ha valaki úgy gondolja, a túra nehézségeit és élményeit is felajánlhatja.

A böjt lehet léböjt, 3-5-7 napos. De bármilyen önkéntes lemondás is megteszi (kávé, édesség, lustaság, alkohol, nassolás, hús, tejtermék…) A lényeg az, hogy az áldozatunkat ajánljuk fel az Istennek! Tehetjük ügy, hogy egy célért tesszük, mint a régiek, kiböjtöljük!

 Mi a következőt kérjük:

„Kérjük és hálásan köszönjük Istenünk, hogy engesztelő áldozatunk következtében segíted vezetőink és mindannyiunk tisztánlátását. Segítesz, hogy felismerjük mi a helyes, és bátorságot, erőt adsz a megtételéhez! Segíted a helyes út megtalálását és a kitartó, következetes, bátor cselekedeteinket, amellyel végig megyünk rajta! Add, hogy NE tudjanak minket félrevezetni, akik nem a Te utadat járják! Köszönjük a nemzet ébredését, az egyéni és a közösségi felelősségvállalást, amelynek következtében utódainkra egy olyan élhető MAGYARORSZÁGOT hagyunk, amire egész Európa büszke lehet!

Legyen Uram a Te akaratod szerint!”

 

A szer keretein belül, Dobogókőn a következőket tesszük

ELSŐ ÁLLOMÁS – SZER

  1. Elénekeljük a Boldogasszony anyánk – a Magyarság régi himnuszát
    https://www.youtube.com/watch?v=cFR395envyI
  2. Imádkozunk: Miatyánk a HAGYATÉKBÓL, Angyali üdvözlet (A bűnösökért kifejezés mellőzésével)
  3. Felolvasás a HAGYATÉKBÓL (első történet, mikor lesz újra boldog a magyar – Bogát beszélgetése – és az utolsó történet imája)
  4. Erőteret hozunk létre (gömböt készítünk középre)
  5. Megtesszük a felajánlást: Istenem felajánlom a következő pl. „7 napos léböjtömet” a következőkért: fenti hálaadás, amit mindenki kiegészíthet magában, erre időt hagyunk.
  6. A felajánlásainkért kapott Isteni erőt belehelyezzük AZ erőtérbe, majd elképzeljük, hogy az tűzhányóként kitör és az áldás, az erő védőernyő szerűen visszahullik az egész NAGYMAGYARORSZÁGRA és minden lakosra.
  7. Megkérjük a Teremtőt, vigyázza lépteinket, áldása és Babba Mária szeretete kísérjen minket.
  8. Elmondjuk a két imát és elénekeljük a himnuszt, majd az ÚJ székely himnuszt
  9. A Szer után, közösen elindulunk a Ferenczy-sziklához.

 

MÁSODIK ÁLLOMÁS

  1. Útközben a Boldogasszony forráshoz látogatunk, ahol megtisztítjuk a forrás környékét és feldíszítjük a helyet, virágokat ültetünk, (kérjük, hogy aki tud, hozzon olyan növényt, vagy magot, amit ott elültethetünk elvethetünk, természetesen figyelembevéve a környezeti adottságokat ÉS ÜLTETŐ ESZKÖZRE IS GONDOLJATOK)
    Ezt követően közösen elénekeljük a Hazahívó – Boldogasszony himnuszt és az ÚJ székely himnuszt. (mindkét himnuszt indítsd el a jelen oldal alján és hallgasd meg, a szöveg is itt olvasható)

 

HARMADIK ÁLLOMÁS

  • 11. Ferenczy-sziklához érve. Újra közösen elénekeljük a Hazahívó – Boldogasszony himnuszt és az ÚJ székely himnuszt.  Hálát adunk. Majd leülünk és megpihenünk.
  • 12. így imádkozunk!

“Köszönöm, hogy állandó kapcsolatban lehetek Veled Istenem, az örök fény forrásával. Végtelenül hálás vagyok az életemért és mindenért! Az életemben MINDEN JÓ könnyedén és ragyogva árad hozzám minden irányból! Istenem hálásak vagyunk, hogy segítettél megtapasztalni, milyen csodálatos ERŐtérben vagyunk, amikor közösen EGYütt, EGY irányba, feléd haladunk. Mi földlakók, egy egész bolygót, a földet készülünk visszaemelni a csillagok Isteni sorába. Hálásan köszönjük ezt a csodálatos feladatot! Megértettük, hogy leginkább egyéni életünk rendbetételével járulunk hozzá ehhez a csodához. Azok az emberek fogják ezt a bolygót a fénybe emelni, akik elég bátrak! AKIK az önismereti úton a mélyből a fénybe EMELIK MAGUKAT ÉS KÖRNYEZETÜKET. AKIK képesek és bátrak a saját útjukra lépni! Hálásan köszönjük hozzánk való jóságodat és szeretettedet. Kérem és elfogadom az Isteni Kegyelmet!

ISTENEM Legyen a Te akaratod szerint! 

Így van! Isten Áldásával!”

A szer alatt körben állunk, egymás kezét fogjuk. Ha nagy a létszám, koncentrikus köröket alkotunk. A szert vezénylő szerintünk a legkülső körben álljon.

Csendesedjünk el, tisztuljunk meg, a böjtben, ajánljuk fel áldozatunkat az Istennek, hogy Krisztussal együtt támadjunk fel Húsvétkor!

Isten áldásával!

Várunk szeretettel: Fülöp Melinda és Somogyi Péter

  

Dobogókő Budapestről a szentendrei HÉV-vel és autóbusszal közelíthető meg.
HÉV: 10-20 percenként közlekedik és Budapesten a Batthyány téren lehet felszállni                
a SZENTENDREI HÉV-re, majd Pomáznál átszállni az autóbuszra.
BUSZ: Pomázon a HÉV állomással átellenben van a buszpályaudvar, ahol a 860-861-es VOLÁN busz Pomáz–Pilisszentkereszt–Dobogókő járattal végállomásig kell jönni. A végállomásnál leszállva tovább kell jönni mintegy 1000 métert a Zsindelyes Vendégházig.

HIMNUSZOK

HAZAHÍVÓ BOLDOGASSZONY HIMNUSZ
Szövegíró: Veres Andrea, Előadja: Piri Viktória

Nyitva van az égnek aranyos ajtaja,
Azon tekint le ránk Egek királynéja,
Két szemében ragyog tisztaság csillaga,
Szelíd szavaival így hívogat haza.

Boldog Asszony népe, eljött már az idő,
Az éj sötétjéből lépjetek hát elő,
Napnak országában van magyarnak háza,
Jó Isten Anyánknak igaz világába.

Úgy éld a világod, hűség legyen élted,
Igaz szavaiddal szolgáld magyar néped,
Tiszteld Atyád fiát mindenki lelkében,
Tisztítsd meg a szíved, erőd tengerében.

Eljött már a napja szívünk világának,
Igaz magyar ember szeme sugarának,
Boldog Asszony Anyánk palástját kitárja,
Igaz gyermekinek így van virágzása.

ÚJ SZÉKELY HIMNUSZ
Szövegíró: Fülöp Melinda, Előadja: Vince János

Szülessünk bárhol, Földünk bármely pontján
Csaba királyfi vezérünk nekünk.
Vezet még egyszer győzelemre minket,
S szívünkön égi öröm lángol át.

Hiába zúg már, az árnyékok árja,
Megáll a szikla, szikla porlása!
Imánk az Istent újra megtalálja,
Köszöntsd ma, népem üdvöd hajnalát!

Tudjuk, hogy merre, merre visz a végzet:
A keskeny úton fénylő reggelen.
Tudjuk, hogy lényünk új világra ébred,
Ha a vezérünk csak a szeretet!

Maroknyi székely összefoghat végre!
És nagy egésszé forrhat össze hát.
Új tudat hatja át a mindenséget.
Nagy szeretetre ébred a világ!

Tudjuk, hogy merre, merre vitt a végzet,
a széles úton sötét alkonyon.
Szívünkben világ világa felébred,
s vezérel minket az élő szeretet.

Magyar és Székely összefoghat végre,
s országol immár Nemzet e Hazán.
Isten Kegyelme a Világmindenségen,
vezet minket a csillagösvényen.

Élünk e honban székely s magyar földön.
Szabad hazában élünk boldogan!
Élünk e honban minden néppel együtt.
Szabad hazában élünk boldogan!

HAZAHÍVÓ BOLDOGASSZONY HIMNUSZ

Fülöp Melinda, előadja: Piri Viktória, szövegíró: Veres Andrea

ÚJ SZÉKELY HIMNUSZ

Fülöp Melinda, előadja Vince János, szövegíró Fülöp Melinda